praemotio physica (lat. 'fizikai indíttatás'): A tomista isk. ezzel a fogalommal akarta megmagyarázni Istennek mint Teremtőnek együttműködését a teremtmények tetteivel. A kiindulás az, hogy amint a teremtmény létében függ a Teremtőtől, úgy tevékenységében is. Az Istenből kiinduló hatás ott van az ember szabad akaratú döntésében is, de úgy, hogy a szabadságot nem köti meg és nem korlátozza. Ez a hatás előzetes és fizikai, és megmarad a tett egész folyamán. Tehát Isten is egészen oka a tettnek, meg az ember is. De Isten transzcendens ok, azért nem korlátozza az emberi akaratot. Istenben ez a hatás azonos magával a lényeggel, a teremtményben viszont úgy jelentkezik, mint ~, amely az akaratot a képesség állapotából átteszi a ténylegességi állapotba. Az isteni hatás közvetlenül és egyenesen az akaratot érinti, nemcsak annak mozgását. A hatást azért mondják fizikainak, hogy megkülönböztessék az erkölcsi hatástól, ami csak motívumokkal csalogatna. Maga Szt Tamás nem használta a „fizikai” kifejezést. Az indíttatásnál a szerzők nem valami időbeli elsőségről beszélnek, hanem oksági elsőségről, vagyis az akarati állásfoglalás okozatilag előbb van Istentől, mint az akarattól. A fiz. hatás ellenére a tomisták védik az akarat szabadságát, és azt úgy magyarázzák, hogy az isteni hatás az akaratot saját term-e szerint közelíti meg, vagyis pontosan úgy, hogy szabadon, szabadságának megfelelően döntsön. Ennek ellenére az isteni hatás tévedhetetlen, hiszen annak a teremtmény nem állhat ellen. Ez a fiz. hatás átmeneti, de mindenesetre kiegészíti a teremtmény esetlegességét. A magyarázatot abban adják meg, hogy Isten mint teremtő minden lét forrása, tehát nélküle a szabad akarat sem valósíthat meg semmit a létben. A magyarázat tükrözi az arisztotelészi-szenttamási potencia-aktus világmagyarázatot. Valamiképpen szemléltetni akarja azt a misztériumot, hogy a transzcendens Isten hogyan gyakorolja hatását a mi világunkra. A homály azonban mindig megmarad. G.F.

LThK VIII:694.